1137 Budapest, Pozsonyi út 38.

Rólunk

Újlipótváros 1930-as évek báját idéző ékszerdoboza

A Dunapark Ház 1938-ban nyitotta meg kapuit, mint a főváros akkoriban legjelentősebb modern stílusú bérpalotája. Báró Hatvany Lajos megbízása alapján, Hoffstätter Béla és Domány Ferenc tervezte az épületet. A ház az alapoktól kezdve abban a szellemiségben épült, hogy otthont adjon a budapesti kávéházi élet akkor új színfoltjának, – az elegáns, nagy terekkel tagolt, modern Bauhaus stílusban épült, korszakalkotó építészeti megoldásokkal színesített Dunapark Kávéháznak.

A Dunapark Kávéház 2006–ban nyerte vissza régi pompáját, megőrizve az enteriőr kortalanul klasszikus art deco és Bauhaus jegyeit, mely a 30-as évek hangulatát idézi a XXI . század színvonalán.

Minden reggel saját készítésű friss péksüteményekkel, széles kávé választékkal és különleges reggeli kínálattal várjuk kedves vendégeinket .

Délben, ebédelni vágyó vendégeink az a’ la carte étlap mellett válogathatnak Chefünk hetente változó, szezonális ajánlataiból. A délutáni sziesztát megédesíthetik a cukrászatunkban készülő süteményekkel, melyek mellé kávékülönlegességeinket és házi limonádéinkat is ajánljuk.

Este élő zongoraszó mellett elkalandozhatnak a tradicionális hazai és nemzetközi ízekben, melyeket a mai trendeknek megfelelő modernitással és konyhatechnológiával készítünk. A vacsora fogásaihoz széles borkínálatunkból választhatnak, majd a vacsora végeztével a desszertekhez illő borokat, konyakokat, valamint digestive koktélokat kínálunk fel.

A tavasz beköszöntével elbújhatnak a szürke város zajától a csupa zölddel körülvett hangulatos, díjnyertes teraszunkon. Ilyenkor a terasz eggyé válik az étteremmel az egyedülálló padlóba süllyesztett földszinti ablakoknak köszönhetően.

A nyári hőségben helyben főzött fagylaltokkal is hűsíthetik magukat vendégeink.

 

Vivien B
„…egy-két romantikus vacsorát is eltöltöttünk az étteremben! Imádjuk, főleg a kiszolgálást, az ételek minőségét.”

kingaldr
„Szuper volt a kiszolgálás, remek ízvilág, az ételek és az italok tökéletesek voltak, a dolgozók kedvesek.”

gabriel497
„Tágas és kellemes környezet, finom ételek, udvarias kiszolgálás. A tortaválaszték egyedülállóan bőséges.”

+36 70 7722 244 | +36 1 786 1009

1137 Budapest, Pozsonyi út 38.

Nyitvatartás: hétköznap: , szombaton: , vasárnap: