– Dunapark Café in the press –
The refurbishment and history of the Dunapark Café have attracted the attention of numerous national, specialist and local media outlets. On this page, we have compiled the most important press coverage, which highlights the café’s past, its renovation, its culinary offerings and its role in Budapest’s coffee house culture.
In Újlipótváros a nyár vége után gyorsan visszaáll a megszokott kerékvágás: reggeli a Pozsonyi úton, napközbeni találkozók, üzleti ebédek, délutáni kávék és munka utáni beszélgetések követik egymást. A Szent István park szomszédságában működő Dunapark Café éppen azért szerethető, mert…
Videónkban az Eventrend alapítóival beszélgettünk az újra megnyílt Dunapark kávéházról, a mögötte álló ötlet megszületéséről, a megvalósítás kihívásairól és a projekt során zajló folyamatokról. Betekintést nyerhettünk abba, hogyan született újjá egy ikonikus budapesti helyszín, milyen koncepció mentén valósult meg a megújulás, és mennyi munka, tervezés és együttműködés áll a végeredmény mögött.
A Dunapark Kávéház Újlipótváros egyik ismert vendéglátóhelye, a Pozsonyi út 38. szám alatt, közvetlenül a Szent István park mellett. Története 1938-ig nyúlik vissza, és szorosan összefonódik a környék kialakulásával: a kávéház kezdettől annak a modern, polgári városi életnek lett a része, amely Újlipótvárost és a Duna-part környékét is meghatározta.
In Újlipótváros a nyár vége után gyorsan visszaáll a megszokott kerékvágás: reggeli a Pozsonyi úton, napközbeni találkozók, üzleti ebédek, délutáni kávék és munka utáni beszélgetések követik egymást. A Szent István park szomszédságában működő Dunapark Café éppen azért szerethető, mert…
Videónkban az Eventrend alapítóival beszélgettünk az újra megnyílt Dunapark kávéházról, a mögötte álló ötlet megszületéséről, a megvalósítás kihívásairól és a projekt során zajló folyamatokról. Betekintést nyerhettünk abba, hogyan született újjá egy ikonikus budapesti helyszín, milyen koncepció mentén valósult meg a megújulás, és mennyi munka, tervezés és együttműködés áll a végeredmény mögött.
A modern megközelítés szempontja pedig a helyszín berendezésében is visszaköszön, hiszen a kávézó az ikonikus art deco és Bauhaus építészeti örökséget kortárs megközelítésben értelmezi újra, amelynek eredményei a világos, nyitott belső terek és a progresszív, polgári atmoszféra.
A parkra néző, tágas belső tér ma is őrzi az épület art deco stílusát: a nagy ablakok, a márványfelületek, a letisztult részletek és a korszakra jellemző arányok különleges atmoszférát teremtenek. Reggelire, brunchra, kávéra vagy egy szelet süteményre vagy kávéra, de egy hosszabb ebédre vagy vacsorára is érdemes betérni – a Dunapark egész nap együtt lélegzik a környékkel.
Csak néhány budapesti kávéház mondhatja el magáról, hogy egyszerre része a város építészeti örökségének, a helyiek mindennapjainak és a kávéházi kultúra történetének. A Szent István park sarkán álló Dunapark közéjük tartozik, hiszen közel kilencven évvel megnyitása után új korszakot nyitott. Megőrizte art deco hangulatát,
A kávéház működését az Eventrend Group több mint három évtizedes vendéglátói és üzemeltetői tapasztalata támogatja. A cégcsoport 2026 tavaszán írt alá bérleti szerződést a létesítmény tulajdonosaival, Ruffy-Varga Gáborral és Ruffy-Varga Miklóssal. A helyszíni üzemeltetésért Andó Beáta ügyvezető igazgató felel, míg a Concession Holding részéről Nell Béla and Tóth Roland vezeti a projektet.
A Dunapark értéke Újlipótváros számára nemcsak az épület szépségéből vagy történetéből fakad, hanem abból is, hogy régóta része a környék mindennapjainak. A Pozsonyi út és a Szent István park találkozásánál álló kávéház generációk óta visszatérő találkozások, városi rutinok és személyes emlékek helyszíne.
Kőrössy Zoltán, az Eventrend alapító társtulajdonosa úgy fogalmazott, kellő bátorságot igényel, hogy hozzányúljanak egy ilyen nagy múltú létesítményhez. Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy az Eventrendet egy történelmi vendéglátóhely mellé sodorjaaz élet…
Július 25-én újranyit a főváros egyik legismertebb történelmi kávéháza, a Dunapark art deco kávéház. Az üzemeltetést az Eventrend Group veszi át, amely több mint harmincéves vendéglátóipari tapasztalatára építve kíván hosszú távon stabil működést és magas szolgáltatási színvonalat biztosítani.
A Dunapark stílusa mindig olyan volt, mintha egy tágas, mégis intim térbe érkeztél volna. A Bauhaus és az Art Deco találkozása adta a nagy oszlopok és az enteriőr varázsát. Maga a bérház 1935-ben épült és valami olyan eleganciát hozott magával, amit addig nem ismertek az emberek. Bársony, márvány, oszlopok és fém keveredett úgy, Hofstatter Béla és Domány Ferenc gyönyörű munkát végzett.
A kávéház új üzemeltetője, az Eventrend Group célja, hogy a Dunapark ismét a főváros egyik meghatározó találkozóhelye legyen. A több mint harmincéves vendéglátói tapasztalattal rendelkező cégcsoport olyan egész napos kávéházi koncepciót alakított ki, amely egyszerre épít a klasszikus pesti kávéházi hagyományokra és a mai városi élet igényeire.
Budapest’s Dunapark Café, one of Újlipótváros’s most celebrated meeting places, is set to reopen on 25 July. With a history stretching back nearly nine decades, the venue returns with a refreshed interior, an all-day menu, and a culinary offering that blends Hungarian classics with Middle Eastern influences.
A július 9-i sajtóbemutatón megjelent újságírókat és a létesítményt tulajdonló Ruffy család tagjait Nell Béla and Tóth Roland, az üzemeltető Concession Holding két vezetője, valamint Andó Beáta ügyvezető igazgató köszöntötte. Elmondták, hogy a majd’ 90 éves kávéház folyamatosan szolgálta a vendégeket, s ezen a következő évszázadban sem szeretnének változtatni.
A legnagyobb kihívást nem az épület, hanem a hagyomány jelentette – mondta Tóth Roland. A Dunaparknak ma is erős törzsvendégköre van, ezért az új koncepció a régi közösség megtartására és egy új generáció megszólítására egyszerre épít. A korábbi munkatársak jelentős része is a csapatban maradt.
A Dunapark története szorosan összefonódik a városrészével. A Pozsonyi út és a Szent István park sarkán álló, 1936-ban átadott épület a korszak egyik legmodernebb lakóháza volt, földszintjén 1938-ban nyílt meg a kávéház. A kezdettől szinte folyamatosan működő hely különleges szerepet töltött be Újlipótváros életében.
Július 25-én újra életre kelt Újlipótváros ikonikus kávéháza, a Dunapark. A Szent István park szomszédságában az Art Deco elegancia, a kortárs polgári életérzés és a modern gasztronómia találkozik egy olyan térben, amely reggeltől estig sokrétű találkozásoknak ad otthont.
Ikonikus megújulást követően idén nyáron újra megnyitotta kapuit, így most te is felfedezheted Budapest egyik legismertebb történelmi kávéházát…
Így nemcsak egy jó reggeli vagy egy szelet sütemény miatt érdemes betérni, hanem azért a különleges hangulatért is, amely miatt a Dunapark hosszú évtizedek óta a budapesti kávéházi kultúra egyik meghatározó szereplője.
A budapesti Szent István parkban található Dunapark kávéházat 1938-ban alapították, és azóta kisebb megszakításokkal működik. Különlegessége, hogy belső tere máig őrzi az eredeti Art Deco stílust, így az ország egyik legszebb ilyen jellegű vendéglátóhelye. A Gasztrorégész által felfedezett dokumentumok a kávéház létrejöttének különleges körülményeire is fényt derítenek.
The story of this iconic café takes a new turn when a leading player in the domestic hospitality sector enters the picture. A report by Turizmus Online sets out in detail how the venue fits into the new operator’s strategy, whilst retaining its character. The refurbishment of the Dunapark Café is not merely an aesthetic matter, but a deliberate move to position the venue in the market. The article highlights how the values of the past and modern hospitality do not exclude one another here, but rather reinforce each other.
The business decisions behind the scenes also come under the spotlight as the Index article reveals the details of the lease agreement and the handover. The piece not only outlines the transaction but also highlights its cultural significance. The renovation of this iconic Pest café is both an economic and an urban story. Dunapark thus remains not just a venue, but a symbol as well.
Elegance and historical values take centre stage in Trade Magazine’s feature, which highlights the character of this Art Deco café. The article vividly illustrates what it means to preserve such a space in today’s hospitality industry. The Art Deco world of the Dunapark Café is not merely a backdrop, but an identity. The renovation is therefore more a matter of fine-tuning than a radical overhaul.
The article in Népszava presents the reopening of the Dunapark Café as a significant moment in the history of Újlipótváros. The piece looks back on the café’s history spanning nearly nine decades, whilst highlighting how it has retained its character throughout its regeneration. The article also highlights that Eventrend’s aim is to revive Budapest’s historic café culture, with the Múzeum Kávéház set to be the next stage in this endeavour.
This personal piece by Nesze!szer recalls, through memories, the special role played by Dunapark in Budapest’s café culture. The article also offers a glimpse into the new gastronomic concept, which blends classic coffee-house traditions with contemporary bistro dishes. According to the author, the revitalised Dunapark pays homage to the past whilst becoming a place where both long-standing regulars and new generations can feel at home.
The MyBuda article presents the revamped Dunapark Café as a venue that blends Pest’s café traditions with the rhythm of modern city life. The article highlights the all-day dining options, the evenings of live music, and the vision that the Dunapark could once again become one of Budapest’s key community meeting places.
The article in *Best of Budapest* highlights that the regeneration of Dunapark builds on both its historical heritage and the expectations of modern hospitality. According to the article, whilst preserving its Art Deco character, the park is creating a premium café experience that welcomes guests with an all-day dining offering, cultural programmes and a community-focused approach. Dunapark’s aim is to once again become one of Budapest’s leading meeting places.
Store Insider highlights the reopening of Dunapark as one of the key events in the domestic HoReCa market. According to the article, the Eventrend Group aims to restore the historic café’s leading role in Budapest’s café culture through long-term, stable operations, high-quality hospitality and a contemporary gastronomic offering. The revamp builds on both tradition and the needs of today’s guests.